Az alábbiakban egyik olvasónk gondolatait olvashatjátok.
Rendkívül érdekesnek és egyben hasznosnak tartom azt a kezdeményezést, ami néhány hónapja internetes blog formájában jött létre. Különösen az utolsó bejegyzést, a levélrészletet találtam gondolatébresztőnek. Ennek szövege sarkallt engem is levélírásra.
Azt hiszem, a mai a huszonévesek még részben azt a generációt képviselik, akiknek gyermek és serdültebb korában még nem alakult ki jól az a felvilágosító kultúra, mely hatékonyan segíthette volna őket kezdődő szexuális életük első lépéseinek megtételében. Felvilágosító kultúra alatt értem azt, hogy a szülők nem félnek erről a témáról beszélni akár többször is és nyíltan a gyermeküknek, vagy nem döbbennek le és terelnek, ha a gyerek maga kérdez rá a dolgokra. Mindazonáltal nem azt akarom ezzel kifejezni, hogy a szülők lennének ebben a hibásak, hisz az a szociális közeg melyben ők maguk is felnevelkedtek szintén hagyhatott bennük komplexusokat, tabukat, bizonyos ismereti hiányokról nem is beszélve. Éppen ezért, ha ingerülten vagy kedvetlenül reagálnak a téma felvetődésére, az részben kifejezi nehéz helyzetüket, mert ezt a szituációt nem könnyen tudják kezelni. A másik problémás eset talán a közoktatás hozzáállása a nemiség és a szexuális élet kérdéséhez. 
Lehet, hogy a kép mára sokat javult, de én 23 éves fejjel nem úgy emlékszem vissza az iskolai felvilágosításra, hogy abból bármi hasznosat is leszűrhettem volna. Általános iskola felső osztályában történt, mégpedig két részletben:
Az egyik ilyen jellegű előadáson csak lányok maradtak benn. Mi, fiúk nem hallgathattuk végig a mondandókat. Első hallásra ez evidensnek tűnik. A tanárok meg akarták kímélni a lányokat a szégyenérzettől, ha valami személyesebb dolgot mondanak el magukról vagy attól, hogy egyik-másik komolytalan gyerek kinevesse őket. Mindazonáltal itt már megint a két csoport szétválasztásáról van szó, mintha az ellenkező nemre egyáltalán nem tartozna, hogy a lányok idővel elkezdenek menstruálni, és hogy ezt a ciklikusan ismétlődő biológiai folyamatot hogyan kell kezelni. Pedig jobb esetben az egykori általános iskolás fiúkból is családapák lesznek, akiknek a fiaik mellett lányaik is születhetnek! Bizonyos értelemben igaz, hogy a nemiség/szexuális élet kérdéseit a lányok édesanyjukkal, lánytestvéreikkel, barátnőikkel beszélik meg. Ugyanakkor úgy vélem, nem árt, ha a fiúk viszonylag korán képbe jönnek a lányok/nők biológiájával, mert manapság 18-17 év alatt is szívesen járnak párban a csajok és a srácok. Másfelől szerintem egy majdani apának éreztetnie kell a lányával, hogy tudja, új szakaszba lépett az élete és megérti ezt az állapotot. Ha mindez talán banálisnak tűnik, mégis fontos, mivel a lány számára többé-kevésbé az apa figurája szolgáltat mintát a többi férfiról. Ha teszem azt, nem tud vele bizonyos dolgokat megbeszélni, honnan lesz elég bátorsága, hogy velünk, azaz a párjával is megossza a problémáit?
Egy másik alkalommal néhány általános dolog elhangzása után a felvilágosító arra kért bennünket, hogy kérdezzünk. Gondolhatjátok, hogy egy-két, kissé bártortalan kérdés ellenére milyen mély eszmecsere alakult ki… Középiskolában pedig egyáltalán nem volt semmiféle felvilágosítás.
Mi maradt hát? Ahol a szülőkkel kevésbé lehetett beszélni a témáról, ott a hiányzó adatokat hallomásból, vagy a 7-8. osztályos, esetleg a középiskolás biológia tankönyvből pótolta az ember. Más esetben az első szexuális élményei alapján, ami azért nem mindig mértékadó.
A menzesz és egyéb dolgok kapcsán a női oldalon úgy tűnik gyakoribb a problémafelvetés. Emellett az ezzel kapcsolatos interakciók is mintha intenzívebbek és nyíltabbak lennének. Nem csupán szóbeli érintkezés révén, hanem a nyomtatott és mozgóképi médiumok formájában is. (Igaz, a reklámok és hírek időnként a férfiak prosztata problémáiról is ejtenek szót.) Férfi oldalon viszont, mintha kissé az a felfogás élne, hogy „á a fiúknál egyszerűbb a dolog, velük nincs annyi probléma”.
Emlékeztek arra, hogy általános iskolában, középsuliban hogy bújták a csajok a „tini”-magazinokat? bravo, bravogirl, joy és társaik. Ezek szinte kivétel nélkül mind lányoknak szóló újságok voltak. A fiúkra – saját megfigyelésem szerint – alig volt jellemző, hogy akárcsak a bravót rendszeresen vették volna maguknak. Inkább az fhm, ckm, meg a playboy járt kézről kézre, ha el tudtuk csórni a fatertől, uncsitesótól, vagy valaki megvette, ugye? :D Visszatérve: ha néha megengedték a lányok, hogy belenézzek ezekbe a „tini” újságokba azt kellett tapasztalnom, hogy ezek a kiadványok hangsúlyt fektettek a női nemi életre, különféle tanácsokkal és praktikákkal szolgáltak a serdülő lányoknak. Az olvasói levelek c. rovatban pedig egyre másra álltak azok a levelek, ahol a lányok megosztották párkapcsolati vagy simán szexuális és nemi természetű problémáikat. (Persze biztos, fiúk is írhattak időnként ide.) Nem tudom, hogy 10 évvel ezelőtt vagy akárcsak ma létezik-e olyan férfimagazin, vagy családi lap, ahol a fiúk/férfiak ehhez hasonló módon tárhatnák fel a kérdéseiket? Merthogy nekünk is vannak kérdéseink, nem is kevés, sőt félelmeink is, amit talán még nehezebben tudunk előhozni magunkból, mert lehetséges, hogy ezek a dolgok még a lányoknál is kényelmetlenebb érzésekkel töltenek el minket.
Persze itt van a „mindentudó” internet. A netes életmód magazinok, egészségügyi cikkek, ahol időnként a szakember is válaszol. Ennek ellenére szeretnék egy szélsőséges példát említeni: ugye, sokak számára ismerős az az oldal, ahol gyakori kérdéseket tesznek fel. Kíváncsiságból időnként olvasgatom a szex és társai témájában írott kérdéseket és válaszokat. Megdöbbentő és rendkívül elszomorító, hogy ismeretlenül az emberek mennyire tudják oltani a másikat, álszent módon megítélik őket, és kinevetik a kérdezőt. Az érem másik oldala, hogy persze elhangzanak értelmes válaszok is, vagy a kérdező ír félelmetes butaságokat. Ugyanakkor viszont mindez arra a kétségbeesésre és elhagyatottságra is rámutat, amiben ezek a boldogtalanok vannak, és emiatt rákényszerülnek arra, hogy tanácsot kérjenek, számolva az esetleges gúnyolódással.
A lányok sokat foglalkoznak a mellükkel, vaginájukkal, stb. Mi értelemszerűen a péniszünkre koncentrálunk: nem csoda, hogyha valami szokatlan dolgot tapasztalunk vele kapcsolatban, akkor megijedünk, és ha nem találunk választ a kérdéseinkre, akár pánikszerű félelem fog el bennünket. Ez ösztönös. Ösztönös, mert egy fiú/férfi egyik legnagyobb kincse a nemi szerve: pénzre nem váltható érték, mivel ezzel szolgálja az utódnemzést, ez boldogságának egyik forrása és egészségének egyik letéteményese.
Felvilágosítás. Bizonyára többen gondolják azt a mai fiatal szülők közül, hogy érdemes a gyermekeiket kicsi kortól elkezdve fokozatosan megismertetni a saját nemük jellemzőivel illetve az ellenkezőével. Magam láttam, hogy a 30-as évei elején járó férfiismerősöm, aki ezután nem sokkal a párjával már az első gyermeküket várták, olyan játékos ismeretterjesztő füzetet vett, melynek egyik oldalán nem sematikusan, hanem rajzolt és élethű módon ábrázoltak egy kisfiút és egy kislányt, amint épp tisztálkodnak, nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy a 4-5 éves gyerkőc már ekkor tisztában legyen a hasonlóságokkal és különbségekkel. Nem jobb ez annál, minthogy akár az általános iskola alsó osztályában egy fiú és egy lány lopva menjen be a mosdóba, hogy aztán félve a lebukástól megmutassák egymásnak, hogy mijük van?...
A kíváncsiság természetesen nem elítélendő dolog, de talán előnyösebb ha esetleg más formában nyer kielégítést.
Swen
Utolsó kommentek