Szeretném megköszönni Fry-nak, hogy ennyire tartalmas és érdekes reagálást írt az előző bejegyzésekre. A probléma megvilágítására beemelt Kinsey-skála szerintem nagyon szemléletes és sokatmondó ebben a témában.
Ezelőtt még én sem ismertem a skálát, de arról volt tudomásom, hogy manapság a témával kapcsolatos szexuálpszichológia úgy értelmezi a nemi identitás fogalmát, mint egy hosszú, színátmenetes szalag. Ez a szalag azt kívánja érzékeltetni, hogy átmenetek széles skálájával kell számolnunk, minden egyes színárnyalat nagyjából egy adott személy identitásának felel meg.
Azért is találom szerencsés ötletnek, hogy említést tettél róla, mivel azoknak, akik olvassák ezt a blog bejegyzést talán megnyugvással szolgálhat, hogy tudományos vizsgálat igazolja az identitás összetettségét, azaz az még nem katasztrófa, hogyha nem érzed magad teljesen fehérnek, vagy feketének, mert ebben az értelmezésben létezik a szürke, sőt annak árnyalatai is vannak. Sokan vannak, akik szorongással küszködnek amiatt, hogy amit éreznek belül, vagy amire időnként vágynak az nem sorolható be a tisztán „meleg” vagy „hetero” kategóriába.
Írtad, hogy kategóriákat felállítani és azokhoz ragaszkodni időnként szűklátókörű dolog. Saját tapasztalatom és a tanulmányaim alapján azt kell mondanom, hogy a kategorizálás szükségszerű velejárója az emberi társadalomnak és szocializációnak. A világ, vegyük annak természeti vagy társadalmi aspektusait rendkívül bonyolult és szerteágazó jelenségek kaotikus hálózata. De maradjunk csak az emberi vonatkozásoknál. Az emberi nem sajátossága, hogy az egyes egyén hatékonysága és léte nagyban függ a csoporttól. A csoportot az azonosságtudat tartja egyben. Ez kisközösségek (főleg természeti népeknél) esetében nagyon fontos tényező. Az azonosságtudat adja meg a csoport kohézióját és biztosítja fennmaradását. Az egyén születése kezdetétől, - és ha jórészt e csoport tagjaként éli le az életét -, kvázi tisztában van azzal, hogyan kell leélnie életét, a gondolkodása és felfogása is határozott mintát fog követni. A természeti népek esetében is van kategorizáció, ami leginkább a csoporton kívüli egyénekre és jelenségekre vonatkozik. Ezekben a jobban elszigetelt csoportokban az egyén folyamatosan kézhez kap egy eszköz készletet, aminek alapján biztonságosan tagja lehet a közösségnek. Igaz, ez az eszközkészlet csak közösségen belül működik.
Ahogy én látom, a globalizált vagy mondjuk így fejlettebb társadalom szerkezetén belül az egyének már kevésbé képesek a társadalmat és a különféle szociális jelenségeket a maguk teljességében felfogni, sem alkalmazni a társas érintkezés során. Azt az eszközkészletet, amit legelőször a kezünkbe kapunk jórészt a család és az intézményesített nevelés biztosítja. Egy ilyen nyílt világban, amiben mi is élünk, azonban a zárt csoport fogalma nem létezik. A két utóbbi által biztosított tudásunk elégtelen, ha egyáltalán boldogulni akarunk a saját társadalmunkban. Ezért ezt a tudáskészletet folyamatosan gyarapítani és alakítani kell. Mégis, valahol legbelül, mindannyian vágyunk arra, hogy egy kisebb csoport tagjai legyünk. Ennek egyik szemléletes példája a különféle szubkulturális csoportok megléte, melyek nem tudják teljesen kivonni a csoporttagokat a többségi társadalomból, de ugyanakkor az azonosságtudatot és a másoktól való eltérést igyekeznek megvalósítani. Pl.: rockerek és tucc-tucc zenét hallgatók csoportja és ezek időnkénti konfliktusai. Sokan vágyunk arra, hogy az életünk jelenségei olyan egyszerűek legyenek, mint az általános iskolai matekkönyv geometriai ábrái.
Egyszerűsítő kategóriákat alkalmazunk, hogy képesek legyünk felfogni a körülöttünk levő különféle jelenségeket. Azért használunk kategóriákat, hogy megpróbáljunk rendet vágni a társadalmi jelenségek szövevényes útvesztőjében illetve, hogy saját magunkat is biztonsággal el tudjuk benne helyezni és létezni is tudjunk benne. Érdekes, hogy az emberi értelem mércéje ugyanúgy lehet a különbségek felismerése és azok egymástól való elhatárolása, mint az, hogy kísérletet teszünk egy olyan fogalom, mint a nemi identitás, minden szegmensét felkutatni és értelmezni.
A kategorizációt, tehát azért tartják szükségesnek az emberek, mert egyrészt ezzel könnyítik meg vele a világ dolgainak felfogását. Így határozzák meg önmagukat. Éljen akár természeti, akár globális társadalmakban, az emberek arra törekszenek, hogy tartozzanak valahová. Könnyebben tartoznak valahová, ha nem bonyolítják túl ezt vagy azt, hanem elfogadják és vallják a többségi felfogást. Mindezt az a félelem generálja, ami időnként nem is tudatosul az emberben: a bizonytalanság érzése, ami alapján nem találja a helyét valaki az emberek között, mert nincsenek közös pontjai a többiekkel. Szörnyű érzés, ha senkivel nem tudsz szót váltani, mert senki sem fogadja el a mondandódat. Nem állítom, hogy a kategorizálás helyes lenne, csak jelenleg szükségszerű jellemvonása az emberi nemnek. Nemrégiben olvastam Hamvas Béla: Az öt géniusz c. művét. Hamvas maga is elítéli az ún. kollektív kategóriák felállítását: elavultnak könyvelte el őket. Hamvas felfogására a II. világháború közvetlen történelmi tapasztalata is hathatott, amikor is az egész emberiség tanúja lehetett annak, hogy ügyes manipulátorok, hogyan használták ki az egyszerű emberek más népek iránti ellenérzéseit, amit előbb idegengyűlöletté hevítettek, majd törvényerőre emelték azt, hogy a különbség bűn, és az ilyen „bűnösöket” meg kell előbb hódítani és végül megsemmisíteni.
Ha külföldiek Magyarországról vélekednek, akkor többnyire konzervatív társadalomként könyvelik el kis hazánkat, és ezt a magyarok maguk is elismerik. Ez leginkább abban nyilvánul meg, ahogy az újszerű, vagy idegen kulturális hatásokkal, vagy társadalmi felfogásokkal szemben viseltetünk. Én azon a véleményen vagyok, hogy érdemes nyitottnak lenni, de a konzervatív szemléletnek is megvan a maga haszna: igyekszik gátat szabni azoknak a törekvéseknek, amik azt hirdetik, hogy „gondolkozz, vagy cselekedj így és akkor nem mondják rád, hogy maradi vagy”.
Való igaz azonban, hogy főleg a vidéki településeken még hangsúlyosabban érződik a patriarchális családberendezkedés.
Hallottam olyan történeteket is, hogy határon túl pl.: Erdélyben ez még inkább élő családmodell. Mióta azonban a nők is dolgozhatnak és kereshetnek, illetve a falusi közösségek zártabb világa felbomlott, ezért nem lehet tovább fenntartani az „én vagyok a férfi, én tartom el a családot, ezért én parancsolok” felfogást. A nők a 20. század 2. felétől aktív keresőkké váltak, de emiatt a szerepek újrarendeződése hosszabb átmenetet jelent, minél inkább dominálnak egy családon vagy közösségen belül a helyi normák. Pl.: egy tavaly készült országjáró műsor egy epizódjából megtudhattuk, hogy egy falusi férfiember számára még mindig az jelenti a hagyomány, ha ő kap először enni az étkezések alkalmával... A kép ugyanakkor nem lenne teljes, ha nem említeném meg, hogy a paraszti-földműves világban a nők is nagy szerephez juthattak a termelésben, illetve a családi gazdaságok vezetésében. Nem csakhogy meghallgatták őket, hanem a jó gazdasszonyokat meg is becsülték.
A Fry által is említett viselkedésminták szerintem ennek az átmenetnek a példái, a saját maga által említett felfogás pedig az a trend, ami felé egy jó ideje halad a fejlett a társadalom: magyarán ma az számít ideális nőnek, vagy férfinak, aki képes ellátni önmagát, talpraesett, nem szorul arra, hogy kiszolgálják, hatékonyan képes vezetni a saját vagy családja háztartását, képes helyettesíteni is a párját a háztartás fenntartásában.
Ebből a szemszögből én is pozitívnak tartom a nemi szerepek átjárhatóságát, mert ebből csak tanulhat az ember és mostanság egy párkapcsolatban dicséretes is, amikor a férfi feltalálja magát, ha teszem azt, kis pénzből kell bevásárolni, vagy a nő képes elvégezni egy egyszerűbb műszaki javítást.
Ha Fry példáit vesszük alapul, akkor úgy tűnik, hogy az apa generáció férfi képe ezekből az egyszerű elemekből tevődött össze és számított elfogadottnak és követendőnek. Azonban úgy gondolom, hogy apáink korában sem vallotta mindenki ugyanazt a sablont. Hisz az emberek akkor sem voltak ugyanazok, csak még kevésbé tudták megbeszélni egymással a felmerült kérdéseiket, mert nem léteztek erre alkalmas fórumok. Én azt tartom helyesnek és követendőnek, ha két srác vagy férfi úgy tud leülni egymással szemben, hogy az egyik oly módon tesz fel egy kérdést a másiknak, ami után nem kap megbélyegzést.
Vagy a másik nem nézi komplett hülyének. Mert ez a másik tartja annyira a beszélgetőpartnerét, hogy végighallgatja, és normális hangnemben kifejti a véleményét a kérdéssel kapcsolatban, esetlegesen tanácsot is ad, vagy tapintatosan közli, hogy nála ez a téma nem játszik. És közösen megbeszélik, hogy kit mi érdekel, és ezek alapján viszik tovább a haverságukat.
Nem kedvelem ugyanis azokat az embereket, akik felnőttnek mondják magukat, de közben csak durvaságokat válaszolgatnak, ha nem tetszik nekik a felvetett probléma.
Én elismerem, hogy sokaktól távol áll a fiúk egymás közt téma. Sőt, akin ezt látom, nem is forszírozom, mert nem akarom olyasmivel fárasztani, ami nem érdekli. De talán én is elvárhatom a másiktól, hogy esetlegesen urológus vagy pszichológus doktori végzettség nélkül is legyen benne annyi intelligencia, hogy nem mondja el mindennek a másikat.
Egyetértek, hogy érdemes kipróbálni ezt vagy azt, de szeretném hozzá tenni, hogy ez megfelelő érettséget, felelősséget is kíván, mivel a könnyelműség könnyen megbosszulhatja magát és másnak is fájdalmat okozhat.
Szerintem is élvezetes lehet a haverok közt a közös hoki, de mindez szerintem fontos tényezőktől függ: ilyen a bizalom, a másik elfogadása, egymás kölcsönös megbecsülése, az alapszabályok lefektetése.
Fry-hoz hasonlóan számomra is eltér az „átlagostól” a férfiasság fogalma, tehát nem azt jelenti, hogy mekkora májer vagyok a többi kan között, milyen jól tudok káromkodni, hogyan tudom fitogtatni az erőmet, mennyire tudom átvágni a másik fejét, vagy hány lányt fektettem eddig két vállra…
A saját véleményem szerint nem ezektől leszek férfi, hanem inkább attól, ahogy majd megállom a helyem az életben…,
… ha képes vagyok harcolni valamiért és azt megtartani…,
… ha támasza lehetek a jövendőbeli páromnak és van hozzá erőm és tehetségem, hogy érte, értünk küzdjek a mindennapokban.
Utolsó kommentek